A beszélő virágok országa

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy király. Annak a királynak volt egy szépséges lánya. Minden este mesélt néki. A királykisasszony a világjárós történeteket szerette a legjobban. A királynak ugyanis volt egy olyan hétmérföldes csizmája, amivel varázslatos helyekre tudott eljutni. Elmesélem nektek a legújabb kalandját.

            Vidáman ébredt a mi királyunk és gondolt egyet, felhúzta a csizmáját, hogy világot lásson. Lépett egy hatalmasat és egy különös országba csöppent, ahol senki emberfiát nem látott, csak egy táblát, amin az állt: Beszélő Virágok Országa. Ezen elgondolkodott, vajon mit jelenthet? Ahogy alaposan körbenézett, égig érő színes fákat, virág formájú felhőket és napot, bokrokon termő epret és cseresznyét, valamint egy végeláthatatlan mezőt látott tele csodálatos virágokkal, akik beszélgettek és keservesen sírdogáltak. Amikor útrakélt volna, hogy megcsodáljon mindent, valaki megszólította.

-Ki szólt hozzám?- kérdezte.

- Én, a nefelejcs. Kérlek segíts az országomnak, mert a gazok elkezdték benőni a sok szép beszélő virágot! Némelyikünk erejét teljesen elvették, azok már itt hullajtják a könnyeiket.

- Persze, hogy segítek nektek. Csak mondd meg, mit tegyek!- felelt a király.

- Megmondom én néked. Három varázserejű szerszámra lesz szükséged. Először kelet felé találod a bűvös kapát a vénusz légycsapók mocsaránál. Meg kell etetned őket legyekkel, hogy megszelídűljenek. Észak felé találod a varázsgyomirtót a kaktuszmezőn. Kicsit locsold meg őket és egyből megpuhulnak a tüskéik. Nyugat felé a hatalmas szakadéknál, az indák között találod a mágikus varázsollót. Legjobb tudásod szerint énekelj altatót, s megnyílnak az indák. Adok néked bogárfogó hálót és egy locsolókanna vizet, hogy szerencsével járj!- mondta a nefelejcs.

A király azon nyomban útrakelt, mert szerette a kalandokat és segíteni szeretett volna a bajba jutottakon. Útközben hallotta, hogy sírdogálnak a virágok, így szaporázta a lépteit. Hamar megtalálta a mocsarat. Elővette a bogárfogó hálót, amivel elkapta a legyeket. Megetette a  vénusz légycsapókat és oda is adták neki a kapát. Nagyot lépett és északon termett a kaktuszos mezőnél. Azon nyomban elővette a kannát és megöntözte a tüskés növényeket. Így nem is szúrtak többet és meglett a gyomirtó is. Már csak  nyugat felé kellett mennie.  Az órási szakadéknál vastag indák lengedeztek. A király amint átlendült a szakadékon elkezdte énekelni a lánya kedvenc altatóját. Erre szétnyíltak az indák és meglátta a király az ollót. Nyomban meg is szerezte. Egy nagyot lépett és visszaérkezett a gazgubanc közepébe.  A kapával kiszedte a gyökerét, az ollóval levágta a szárait és a gyomirtóval lefújta, hogy soha többet ne vegye el a beszélő virágok erejét.

 A virágok visszakapták a pompájukat, a tulipán mosolygott, a nárcisz trombitált, a jácint dalolászott, a rózsa vidáman csacsogott a többi virággal, a nefelejcs örvendezett és megköszönte a királynak a cselekedetét. Ahogy tartja a mondás: jó tett helyébe, jót várj! Adott neki egy csokor beszélő virágot, hogy vigye haza a lányának és ültessék el együtt.

- Soha ne felejts el! – köszönt el a nefelejcs a királytól.

Nagy Anna Olívia 3/a