-Mi a baj fiam?! Miért üldögélsz itt földig érő orral?

-Hagyj most apa! Nincs kedvem beszélgetni...

-Pedig együtt talán könnyebben megoldanánk a dolgot.

-Menj innen apa! Te ezt nem értheted!

-Rendben, ahogy akarod! Ám előtte mutatni szeretnék valamit! Nézd! Nézd azt a nyulat!

-Hol? Nem látom!

-Amott! A tuskó tövében! Látod milyen békésen üldögél? Szinte mosolyog! Pedig nekem elhiheted fiam, hogy a nyulak élete bizony nem sétagalopp! Soha nem tudhatják, hogy az őket fenyegető veszélyek közül melyik csap le rájuk! Jöhet róka, jöhet vadász, jöhet jégeső! A nyúl tehát teljes joggal remeghetne a félelemtől, ő mégis nyugodtan üldögél! Mégis nyugodtan üldögél, mert olyasmit tud, amit mi emberek csak kevesen tudunk. Tud a mában élni! Képes a pillanatnak örülni! Nem érdekli mi lesz, vagy mi volt! Ő most boldog és neki csak ez számít.

-De apa! Nincs is ott nyúl!

-Ez most mellékes fiam. Soha ne vessz el a részletekben, mert nehéz kikászálódni közülük. A nyúl ott van, ahol szeretnéd! Mert talán a fantáziánk az egyetlen, mely képes átlendíteni bennünket az igazán nehéz időszakok felett. És most ne gondolj másra, csak erre a pillanatra. Együtt vagyunk, szeretjük egymást és ebben a pillanatban csak ez számít...

-Láttad apa?!

-Mit fiam?

-Megmozdult...