Szabó T. Anna: Február 

Hallod, hogy pendül az ég? Jön a szél!
Zsendül a földben a nedv, fut a vér,
bizsereg a magban a lomb meg a fény –
túl vagyunk lassan a tél nehezén.

Olvad a hó, fenn fordul a nap,
kiböködi a hideg csillagokat,
döccen a vén Föld rossz kerekén –
túl vagyunk mégis a tél nehezén.

Jaj, milyen évszak! Hosszú, sötét.
Óvtuk az otthon csöpp melegét.
Biccen az új ág, zsenge remény:
túl vagyunk, úgy-e, a tél nehezén?

Jön, jön a szél, friss föld szaga száll,
létre gyötörte magát a halál,
nincs lehetetlen, van te meg én –
túl vagyunk, látod, a tél nehezén.

Miklya Zsolt: Há/vé (Végtelen sál)

A híd, a hegy,
a húr, a hó,
a hold, a hang,
a házikó.
                 A víz, a vad,
                 a vár, a vér,
                 a volt, a van,
                 ha véget ér.

A híd alatt hal úszik el,
nem láthatod, pedig figyel,
csobban picit a hátuszony,
hang suhan át a húrokon.

A ház fölött vadlúdcsapat
húz észak felé, úgy halad,
mint folyóra írt ferde vé,
mit sodor a víz másfelé.

A hegy tetején hóorom,
hogy mire vár, azt nem tudom,
nem melegíti fel a hold,
a nap pedig még ott se volt.

Mire a napfény hóhoz ér,
benned már rég buzog a vér,
elolvad, csordogál a hó,
magába issza a folyó.

A víz, a hang sosem pihen,
nem lel nyugalmat semmiben,
ha elcsitul is, arra vár,
hátára veszi egy madár.

A volt, a van,
ha véget ér,
viszi tovább
a víz, a vér,
                   a hold, a hang,
                   a házikó,
                   a híd, a hegy,
                   a húr, a hó…

Kovács András Ferenc: Tavaszi szél (Válogatós)

Száguldozom szélszekéren,
szélszekéren köd után,
eszterhéj a fuvolám,
száguldozom köd után.

Kóricálok árkon-bokron,
árkon-bokron, tűhegyen,
hol csak táltosló megyen,
kóricálok tűhegyen.

Kóborolok holdtutajon,
holdtutajon magamba,
csillag akad hajamba,
holdtutajon magamba.

Kollár Árpád: Jó (Milyen madár) 

a bodobácsok kijönnek a napra, és ez jó,
jó az is, hogy van fű, és a füvön jól gurul a labda,
ez nagyon jó, és jó, ha abbahagyom végre a köhögést,
és amikor a tata segít bekötni a cipőmet,
pedig már egyedül is be tudom kötni,

jó a homok és jó a sár is, elég jó a kalapács is,
a pókok is jók, lábbal is meg lábak nélkül,
és jó nekem ott lenni, ahol vagyok éppen,
ősszel lenni a legjobb, de tavasszal sokkal jobb,
és a repülés is jó, az biztos nagyon jó lehet,

jó sokáig aludni, de jó felkelni jó korán,
ha csípi a köd az arcomat, és apa visz óvodába,
meg jó az is, hogy nincsen éjszaka nappal,
és jók a csillagok is, de csak ha fönt vannak az égen,
mert olyan jó minden, jó a világon, ha jó.

Krusovszky Dénes: Benne van minden (Mindenhol ott vagyok)

Leguggolok a pocsolya mellé és nézem,
benne van az ég, felhők úsznak rajta,
benne van egy házfal, ami fölém hajol,
a párkányon ülő galamb is tükröződik benne,
meg egy néni, aki húzós kocsijával a piac felé indul.

Anya rámszól, hogy menjünk most már,
de én nem akarok elmozdulni innen,
mert ebben a pocsolyában tényleg minden benne van,
én is benne vagyok, és benne van anya is,
ahogy odalép mellém és elcipel magával.

Varró Dani: Nyúl tavaszi éneke (Friss tinta)

Mert, jaj, a nyár mint lepke röppen,
és ősszel minden oly riadt,
és télen sűrű, lassú ködben
dideregnek a nyúlfiak.

Tavasz, te cuppanásnyi szikra,
ha tappancsod a sárba lép,
vidorság száll a kis nyuszikra,
s megédesűl a sárgarép’.

Bajuszt pödörsz a napsugárból,
s ugrálsz, mint gyönge, lenge nyúl,
Ó, jaj, tavasszal szép a zápor,
és sokkal később alkonyul.  

Kiss Ottó: Ne félj, apa! (Ne félj apa! – Nagy kislánykönyv)

Ne félj, apa!
Tavasszal majd úgyis
visszahullanak  a levelek
a fákra.

Szabó Lőrinc: Tavasz  (Szél hozott)

 „Mi az?” - kérdezte Vén Rigó. 
„Tavasz” - felelt a Nap. 
„Megjött?” - kérdezte Vén Rigó. 
„Meg ám!” - felelt a Nap.

„Szeretsz?” - kérdezte Vén Rigó. 
„Szeretlek!” - szólt a Nap. 
„Akkor hát szép lesz a világ?” 
„Még szebb és boldogabb!”